HTML

Nagy vonalakban a nagy világról. Vagy nem.

Nagy vonalakban a nagy világ ügyes-bajos dolgairól. Vagy másról. Vagy nem.

Friss topikok

  • davez: Biztos a bolygók együttállása, vagy valami ilyesmi. Ugye? :D (2012.12.10. 15:46) A cél

Címkék

Egy bringás gondolatai a megmérettetés előtt

2013.05.29. 19:14 davez

Ne olvasd el, mert hosszú! Nem szeretsz olvasni. Rövid blogok a Neked valók. A kis szösszenetek. Menj Subbázni. Itt rossz helyen jársz, mert ez több annál. No, nem feltétlen mondanivalójában, vagy tartalmában, de terjedelmében mindenképpen. Feleslegesen ne húzzuk egymás idejét. Bár, te az enyémet nem húzod. Nem feltétlen Neked írtam. De ha végigmész a szövegen, hát hajrá. Az időd talán kiadja.

212 km 1 nap alatt bicajjal, ráadásul fixen. Hogy értsd miről is van szó, a fix igazából annyit tesz, hogy örökhajtós a bringa. Akár a Spinner, vagy akár a gyerekkori minibringa, amin megtanultam tekerni nagyon kevés éves koromban J. De, hogy még közelebb tudd tenni magad a dologhoz, igazábbalatonkep_kicsi.jpgól egy pályakerékpárról van szó (körpálya, velodrome), vagy mondhatom azt is, hogy a manapság oly divatos fixiről. Nem a divat miatt kezdtem ezzel tekerni úgy 2-3 éve, hanem a budapesti lét praktikus okai miatt. Ha érdekelnek a részletek, később azt is megírom, hogy mik voltak ezek számomra. Szóval, váltós bringa hiányában ezzel vágok neki a nagy útnak. Az örökhajtós rendszer fogja adni nekem egyrészt az élvezeti értékét, másrészt a nagy kihívást a kör alatt. Élvezeti értékét azért, mert egyszerűen jó érzés „tempót menni” egy örökhajtóson, pláne jó érzés ilyennel teljesíteni minél nagyobb távokat, másfelől viszont mivel adott az állandó áttétel kihívás tud lenni minden egyes domb, emelkedő, bucka, vagy akár a szembeszél, de még a sík terep is. „Váltani” ugyebár csak itthon tudok, szerszámokkal felszerelkezve Józsira (hűséges társam Józsi, József, avagy Jocó a kerékpár) feltenni a kívánt első tányért és a hátsó fogaskereket. Felteszem és ez van, kész. Ha nagy az áttétel, síkon viszonylag nagy sebességet tudok tekerni (áttétel-pedálfordulat-sebesség összefüggésbe inkább nem megyek most bele, de, ha érdekel, csak jelentkezz), viszont pár %-os dombocska is meg tud fogni, nem beszélve egy esetleges tartós szembeszélről. Másfelől, ha túl pörgős az áttétel, akkor bár simán felmegyek akármelyik hegyre, de síkon 15-20 km/órás lesz a max sebességem. Józsi.jpgAmi egy 200 km-es túrán azért nem előnyös. Számoljad csak ki, hogy milyen sokáig tartana kint lenni. Szép összetett matematikai egyenlet, aminek igazából nincsen optimális megoldása, mivel nem ismerem pontosan a terepet (bár térkép alapján valamelyest mégis), nem ismerem az időjárást és igazából 200 km-t egybefüggően rég tekertem. Kihívás a köbön.

A fixinek maga az örökhajtós része nem teszi lehetővé, hogy másokkal összemérhető legyen az eredményem, másrészt viszont + belső motivációt ad, hogy na vajon képes leszek-e ezzel körbeérni (IGEN!!), és vajon mennyi idő alatt. Mennyire fogja a lábaimat terhelni az állandó tekerés, mivel a fix hajtás miatt ugyebár egy fél fordulatra sem pihenhetnek a lábak. Kérdések vannak, válaszok lesznek. Hozzáteszem azt is, hogy nem egy embertől hallottam, hogy „hánemvagynormális”, szóval ez is csak lelkesít. A „nemnormálisak” élete mindig színesebb egy kicsit. Nem? JJ Én ugyanezt mondom azokra, akik egymaguk (!) körbefutják, hogy „hánemvagynormális”, de, ha képes rá, miért ne futná körbe? Ha bennem meglenne az a fizikai- és mentális erő, hogy körbefussam a Balatont, akkor mennék én is.

Nomeg a kritikus pont: ENERGIA. A táplálkozás, a folyadékpótlás, az ásványi anyagok, elektrolitok, sók. A témával kapcsolatban pont ma jelent meg egy írás egy sport- és edzőtárs tollából, így abba túl részletesen nem megyek bele. Olvasd itt: Táplálkozás és pszichés felkészülés.

De, hogy nem kerékpárosként is átlásd kicsit a dolgot: 212 km, várhatóan 8-10 órás tekerés rengeteg energiát, folyadékot igényel. Itt ugye olyan sincs, hogy na jó, kicsit lejjebb tekerem az ellenállást, sőt, a csudába az egésszel, inkább hazamegyek. Ha a céltól 50-60 km-re úgy érzem, hogy na, most vége, akkor is épp 50-60 km lesz hátra. Előre fel kell készülni fejben az egészre. Az energia pótlására, a folyadék pótlására. Node, mivel nem túrára megyek (najó, igazából túra, de nem a klasszikus értelmében), csak nem cipelhetek egy hátizsákot teli minden jóval, csokival, sütivel, mogyoróval. A start előtti napokon szénhidrát feltöltés (ugyebár az elsődleges energiánk) és a verseny alatt a csoda zsebekbe raktározott finom falatok ésszerű és tudatos beosztása, nomeg a frissítőpontok készleteinek beburkolása. Láthatod, hogy táskát nem viszek, de cipelni kell némi energiát, folyadékot és az elengedhetetlen szerszámokat defekt esetére.

Egy szó, mint száz pár rövid gondolatot szerettem volna leírni, de kicsit több lett belőle és igazából ami témákat felhoztam, azokat is épphogy karcoltam. Ha egyéb részletek is érdekelnek, jelezz akár a blogon hozzászólásban, akár a Facebookon, akár valahol valamelyik órámon, vagy ahol épp jól esik.

Ps.: A képhez képest Józsi természetesen kapott SPD pedált, kicsit „flancosabb” külsőt és a kormányról a fehér bandázs is lekerült, emellett nem a képen látható áttétel lesz rajta a körön.

Nem mellesleg pedig nem várt bonyodalmat okozott egy fehér nadrág beszerzése, de ezúton is szeretném FZS-nek megköszönni, hogy sikerült eme problémát elhárítani.

Dávid-Davez-DVZ :)

UB_challenge.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: fixi tekerés ultrabalaton

2012. december 10. BKV - Budapest

2012.12.11. 22:18 davez

2012. december 10. BKV - Budapest

Ne olvasd el, mert hosszú! Nem szeretsz olvasni. Rövid blogok a Neked valók. A kis szösszenetek. Menj Subbázni. Itt rossz helyen jársz, mert ez több annál. No, nem feltétlen mondanivalójában, vagy tartalmában, de terjedelmében mindenképpen. Feleslegesen ne húzzuk egymás idejét. Bár, te az enyémet nem húzod. Nem feltétlen Neked írtam. De ha végigmész a szövegen, hát hajrá. Az időd talán kiadja.

Történt egy napon, azon a bizonyos címbéli napon, hogy merész elhatározásra jutottam: nyakamba veszem a várost és megpróbálok eljutni az egyik munkaadómhoz, a vendégeimhez, a Spinnerekhez. Jó ideig érleltem a gondolatot, de végül úgy voltam vele, ha ma nem, akkor máskor minek?! Aznap szerencsére nem volt sok dolgom, így egyrészt ki tudtam pihenni magam a nagy út előtt, másfelől volt időm lelksziekben felkészíteni magam. Nagy vállalkozás. Bear Grylls, a nagyvárosi túlélő is elismerően bólogatott volna, de velem nem kelt volna egy útra, az biztos. A terv az volt, hogy a 13. kerületből elmegyek a 11. kerületi MegaFitnessbe a hőn szeretett tömegközlekedési társaságunk különböző járatait használva. Séta-metró-busz-busz-séta kombinációval lazán kivitelezhető a dolog és alig kell hozzá 50 perc. Sima ügy. Mi ez nekem? Nekem, aki nyáron 37 fokban menetel a Balaton körül kerékpárral üres gyomorral, nekem, aki télen mínuszok mínuszában állam szakadtáig korcsolyázok (true story :D), nekem, aki Budapesten élek.. Gondoltam én.. No, ha 50 perc alatt ki lehet érni, akkor számoljunk rá negyed órát. Még jó, hogy belekalkuláltam ezt a 15 percet, mert így végül csak 15 percet késtem. De ne rohanjunk ennyire előre, elvégre nem illik a bevezetőben lelőni a főszereplőt, még akkor sem, ha arányaiban ez egy hosszúra sikeredett bevezető volt.

Este 8-kor van órakezdés. Könnyű számítások alapján arra jutottam, hogy 18:50-55 körül elindulok. A metróig szépen elkutyagolok, laza bemelegítésnek jó lesz. Mármint, bemelegítésnek az utazáshoz. Kemény 6-7 perc séta, ezt talán túlélem valahogy. Közeledvén a metróhoz, annak is a Dózsa György nevezetű megállójához gyanús lett a nyüzsgés, a mozgolódás. Háhá, itt aztán még villódzik is valami, de nem is egy, hanem mindjárt 8, sőt, pontos számolás után 10-ig jutottam. 10 tűzoltó autócska, fel-s-alá szaladgáló fajjermannok, katasztrófa elhárítás, mentő, lezárt metró megálló. Szívás! (Itt most adná és igazából kellene is vulgáris kifejezés, hogy eladhatóbb legyen a cucc, sőt, igazából még egy kis szexualitást is kellene beleszőnöm.) Már csak azért is, mert annyira friss volt a történés, hogy pótló buszoknak se híre, se hamva. Végülis mindegy is lett volna, mert pótló buszozás pedig szívás a négyzeten. Jóvan, gyors fejszámolás a lehetséges alternatívákról. Egyetlen megoldásnak az tűnt, ha a 75-ös trolira gyorsan felpattanok, hisz az is itt jár, csak pár emelettel magasabban, pikk-pakk elsuhanok vele a Thököly útig, ott pedig felszállok A hetesre (lásd. 1. sz. melléklet). Eredetileg a Ferenciek terén szálltam volna arra a vonalra. A troli lassú, de legalább az ellentétes irányba megy, szóval, nagy gáz nincs. Nem a késés, hanem a ’mennyi’ volt a kérdés. A 30 pedig nem volt elfogadható válasz. Az tumaccs, nekem órát kell tartanom, ami 8-kor kezdődik. SMS-ben riadóztattam kolleginámat, Mátyás-díjas sztáredzőt (vagy valami ilyesmi :) ), aki szerencsémre előttem tartott ugribugrit (kacsint) és a Spinning sem áll távol tőle. Zötykölődök a trolin, elérkezik a Stefánia-Dózsa kereszt. Persze pirosat kapunk. Persze elmegy 3db hetes. Sebaj, ebből kettő amúgy is express, az itt nem áll meg. Jön egy ötös, legyen, azzal elmegyek egy express megállóba, aztán majd jön egy 7E, vagy valami ilyesmi. Az ötössel a Keleti megállóig mentem és az egész utazásom alatt itt ért az egyetlen szerencsés pont. Ahogy leszálltam, már jött is egy piros. Gyors felpattantam, elindultunk (2. sz. melléklet). Utazásom a 2. hosszabb szakaszába lépett. Illetve, lépett volna, ha.. .. ha a nyomorúságos BKV le nem szállít minket utasokat a buszról, már a Blahán, mivel „most szóltak rádión, hogy kell a busz a metró pótlásra”. Grrr. Jóvan, leszállunk ismét, további késés várható. Szép. Pár perc múlva jött egy másik hetes. Szerencsére ez nem ’E’ volt, így minden járókelőnél megálltunk és jóformán megkérdeztük őket, hogy elvihetjük-e egy darabon. Mázli, hogy vannak még, akik nem feltétlen akarnak buszozni pont akkor, amikor én. Elértünk a Ferenciek terére, ahol várt a következő meglepetés. Dugó. Este fél 8 magasságában, bár inkább kicsit később. A busz nem tud kimenni a megállóból, mert minden beállt. Mint kiderült, a hídon esemény van. A sok sáv közül csak 1 üzemel, a többit fogják a yardok. Hát, mindegy, ez egy ilyen utazás. Nagy nehezen átvergődtünk a hídon, nem telt el több idő itt, mint 5 perc, szóval jók voltunk nagyon. Okostelót előkaptam, gondoltam megnézem, hogy vajon milyen buszt fogok elérni a Kosztolányin. Az a jó a célállomást megközelítő járattal (150 vagy 250), hogy nagyon ritkán jár, vagy sehogy. 19:49-kor bogarásztam a menetrendet a 7-esen. Az eredmény: 19:50, vagy 20:05. Pff.. Hát, ezt buktam. Fortuna viszont ismét a kegyeibe fogadott, mert ahogy a Kosztolányihoz értünk, azért egy pirosat még besz..

..ipkáztunk (aszitted, hogy mást írok, ugye? Tee, kis hamis :) ). Balra kitekintek-kitekintek a buszból, látom, édesanyám szedi a virágokat,és a 250-es ott áll. Mármint a lámpánál, mert alapvetően jelenlegi helyzetemhez képest majd jobbra fogunk menni (3. sz. melléklet). Tudni kell, hogy nem ott szállok fel a 250-esre, ahol leszállok a hetesről, így lélekben már készültem a futásra. Itt jut eszembe, hogy ezek szerint még egy szerencsés pont volt a hányadtatásaim során, méghozzá az, hogy a 250-es is késésben volt. Ekkor még nem tudtam, hogy miért. Hetesről le, felkaptam a nyúlcipőt, szerencsére volt honnan ellesni a praktikákat, futás. Bocskai úton persze piros. De a busz már a megállóban, ajtók már nyitva. Jesszus, nem késhetem le. Engem vár. Biztos, hogy engem vár. Még nem láthat engem a sofőr, de tuti, hogy rám vár. Nem jön semmi, futás. Hopp egy rendőrautó, még mindig piros, mindegy, futás. Utolsó ajtó nyitva, nem férek fel. Középső ajtó nyitva, nem férek fel. Első ajtó nyitva még, nem férek fel. Szóval elől felszálltam. Plusz a táskám. Ekkor esett le, hogy miért is volt késésben a járat. Hát, ezért. De nem érdekel, odaérek, jó leszek. Mármint, csak 10 perc késéssel, de odaérek. Megyünk 1 megállót, majd még egyet, majd még egyet és még egyet. M1-M7 kivezető szakaszán megállunk. Leszállnak hárman. Jajjdejó, fellélegeztem. Örömöm nem tartott sokáig, mivel felszállt egy nagyjából 200-220 kilós emberke. Ez még nem lett volna gond, de testi adottságait kihasználva próbált utat törni magának. Magának és az őt követő még 5 embernek. Pedig önmagában teljesítette a kvótát, már ami az imént leszállt (vagy leszállott? vagy mi?!) 3 illető által megüresedett fizikai tér kitöltésére vonatkozik. Hát, elkezdett nyomulni. Nem kicsit, nagyon. Mondom, ájjá meg! Ez így ennyi! Nem tovább, mer’ nincs hova. Szedd má össze magad. Erre csak annyit mondott, „arra még lehet nyomni az embereket..” hát pff, meg eNCé, meg **,-,..,*-. A táskám ekkor már a sofőrnél volt. Bekértem hozzá. Félig nyitott sofőrkabin, így legalább volt a táskámnak hely. Ha nekem már nem is jutott. Szegény sofőrbá is vékony hangon megkért, hogy ugyan csináljak már valamit, mert pont nem lát semmit a tükörből. Tőlem. Gondoltam magamban, majd én nézem a tükröt, csak induljunk! Közben a magamban elmorzsolt szitok nem a pilótának szólt. Ő nem tehetett róla. Sőt, illedelmes volt, látta, hogy mi a szitu és tisztában volt vele, hogy nem hobbiból űzöm aktuális tevékenységem (4.sz. mell.). Hm.. Elindultunk, végre. Nagyjából az első szélvédőre lapultam. Nagyon izgalmas volt. 3 megálló múlva leszálltam, berohantam a terembe, az embereim már javában melegítettek, pörgettek. Köszi Ani  Voldemort! (nem kérdeztem meg az illetőt, hogy nevén nevezhetem-e, így szimplán nevezem tudjátok kinek)! Az óra megvolt, csak 15 percet késtem, így kemény hegyeket másztunk utána. Sorry srácok! :)

Mellékletek:

1. sz.:

BKV_1.jpgAz első útvonal

2. sz.:BKV_2.jpgA második útvonal.

3. sz.:

Ezt a képet csak linkelni tudom, mert itten össze-vissza kaszabolja: Ez a link!

Kosztolányi Dezső tér. Járművek, megállók és Davez helyzete.

4. sz.: BKV_hering.jpgA buszon.

Szólj hozzá!

Címkék: bkv

A cél

2012.12.10. 15:27 davez

A cél

Ne olvasd el, mert hosszú! Nem szeretsz olvasni. Rövid blogok a Neked valók. A kis szösszenetek. Menj Subbázni. Itt rossz helyen jársz, mert ez több annál. No, nem feltétlen mondanivalójában, vagy tartalmában, de terjedelmében mindenképpen. Feleslegesen ne húzzuk egymás idejét. Bár, te az enyémet nem húzod. Nem feltétlen Neked írtam. De ha végigmész a szövegen, hát hajrá. Az időd talán kiadja.

 

Let’s Start The Dance (tudom, elcsépelt, hogy angolul írunk dolgokat, de vannak, amik valahogy jobban adják):

Érezd a zenét, a feelinget. Hogy mi?! Érezd az érzést? Hát, legyen. Menjünk tovább. Érezd a hegyet, érezd a síkot, érezz mindent. Tudod mit? Tényleg: érezd az érzést. De csak azután, ha már tisztáztad magadban, hogy miért is jöttél, ha megvannak a kitűzött céljaid és ha már érzed a bringát, érzed a tested, ráadásul ezeket az érzéseket érted is, le tudod fordítani a magad nyelvére. A magad nyelvére, amit a céljaid elérése érdekében tudsz alkalmazni, fel tudsz használni. Ha ezeket érzed, akkor nosza, hajrá, érezd az érzést is.

Szóval, a következőkben a Spinning® -ről lesz szó, de továbbmegyek, nagyon sok megállapítás a kinti bringázásról is szól. Legyen az országúti, hegyi, dh, városi vagánykodás, és ahogy régen még mi is hívtuk: freeride. Ha bejössz órára, igen, csoportos órára jössz, ahol többen vagyunk, mondhatni egy csoportban, egy csapatban megyünk. De a frászkarikát. Többen vagyunk 1 légtérben, a szoba jellegétől függően 4, vagy több fal közötti térben. Ez igaz. De a bringán egyedül vagy. Felveszed a szemellenzőt, beszűkül a látásod, csak az előtted lévő utat látod. Direkt nem azt írtam, hogy figyeled, mert nem tudatosan nézel, hanem zsigerből, érzésből, szükségből, belülről, azt látod, amit látnod kell. Az utat, az útszéli padkát, a hegyen a terepakadályokat, a gyökereket, a köveket-sziklákat, a lépcsőket, a gyalogosokat. A Spinneren® is az utat, az útszéli padkát, a kitűzött egyenest, amin tekersz, haladsz előre. Akár figyelhetsz, nézelődhetsz is, ha éppen túrán vagy, ha a látnivalók vizuális beszippantása a cél, nem pedig a fizikai határod elérése, átlépése. De, hogy visszakanyarodjak a kérdésre: együtt vagyunk egy helyen, de mindenki előtt egyéni célok lebegnek. Ahogy felszállsz a bringára, egyedül vagy. Csak mész előre. Érezheted a zenét, ha ez segít ellazulni. Szerencsés esetben vezet utadon, pláne, hogy teremkerékpározás esetén a tempót, fordulatot a zenéből, zenétől nyerjük. Vagy nem J. De amúgy többnyire igen. Ha bízol az óra profiljában, ha bízol az oktatódban, akkor engedd, hogy a zene vezessen (próbálj ki több oktatót, mielőtt bízni kezdesz). De, hogy a Spinning® szellemiségét is mondjam és kicsit mesterkélten szakmai is legyek: nyugodtan hagyd el a fordulatot és tekerj saját tempóban. Igen, ez valamelyest igaz is, de leginkább akkor tedd ezt, ha tudatosan hagyod el a fordulatot, mert tudod, hogy miért teszed, tudod, hogy mi lesz a számodra pozitív következménye, tudod, hogy ezzel mit tudsz, és mit fogsz elérni. (Jajh, úgy látom ismét elkanyarodtam. Lehet, hogy egy kicsit kusza iromány lesz a végén, de sebaj. Majd kiderül. Max a kiadó kicsit átszerkeszti J) Természetesen bejöhetsz azért is, hogy egy, vagy több órát kellemes tekeréssel és szórakozással tölts többek társaságában, de általában nem ez a jellemző. Ezt a vonalat most nem is nagyon forszírozom ebben a karakterhalmazban. Tehát egyedül vagy. Nem próbálod meg kizárni a mindennapok hülyeségeit, a problémákat, mert nem kell tudatosan ezzel foglalkoznod. Ahogy bejössz, egyedül vagy, a gondok már el is szálltak. Maguktól. Te vagy és a gép. Tudatosan csak egy dologgal foglalkozol, az pedig az, hogy elérd a kitűzött célt. Hogy megtanuld érezni a bringát, de mindenekelőtt a tested. Teszed rá az ellenállást, érzed, hogy keményen dolgozik a lábad, érzed, hogy fáradsz, szemed csípi az izzadtság. Egyre nehezebb tolni-húzni a pedált. Erre Te mit csinálsz? Teszel még rá ellenállást. Igen, fokozod, mert ezért jöttél. Nem azért, hogy lazán tekerj, nem azért, hogy nézelődj, nem azért, hogy lásd dolgozni a többi embert, hisz egyedül vagy. Egyedül pörgetsz a síkon, tekersz a Balaton partján. Egyedül mászol a hegyen, egyedül mész fel Dobogókőre. Egyedül vagy, de nem magányodban. Figyeled a tested minden jelzését, ha pihenni vágysz kicsit, szépen visszaülsz, de jössz tovább. Lehunyod szemed és csak a tekerés van, csak a tempó. Kifújtad magad, összeszedted gondolataid, kicsit elkalandoztál. Ahogy rendet tettél a fejedben, hirtelen az erőd is visszajött. Hm.. tán van némi összefüggés a lelki és fizikai állapotunk, erőnk között? Igen! „Minden fejben dől el”. Megvan az ellenállás, megvan a fordulat, érzem a testem, érzem a lábaim. Érzem a pulzusom. Na jó, azt biztos, hogy nem érzed, ha mégis, akkor kicsit ülj vissza és lélegezz, levegőzz, szídd mélyre, lazíts. Majd gyere tovább! Céllal érkeztél a hullámok közé, tudatosan dolgozol. Itt közbeszúrom, hogy a tudatos edzéseddel kapcsolatban kérj segítséget. Kérjed az oktatód, edződ, hogy segítsen. Azért jöttél, hogy elérj valamit. Az oktató is azért jött, hogy Te elérj valamit! Ha az edző nem segít, leráz, akkor keress másikat. Sokan vannak, sokan vagyunk. Javarészt csupaszív emberek (uhh, miket nem írok?!). Ferdebetűk ki, egyenesek vissza: legyen meg a célod! Az legyen az első, hogy tudd, mit szeretnél elérni, tudd, hogy mit akarsz. Ha megvan, akkor tanuljad meg használni a tested, tanuljad meg használni az eszközt. Tanulj meg érteni! Tanuld meg érteni, megérteni a tested! A tested egy csudajó berendezés, ami rendkívül sokat bír, rendkívüli módon „terhelhető”, csak érteni kell, hallani kell, érezni kell! Érezd az érzést!

 

(Hát, olyan nesze semmi fogd meg jól. Igazából volt valami cél itt is, mikor elkezdtem a betűket kaparni, de asszem a második sornál elvesztettem a fonalat. Ez van. Lesz ez még így se. Ha eljutottál eddig a szövegben, de még nem voltál Spinning® órán, vagy még nem bringáztál hosszabb távon, akkor hajrá. Ezen az irományon végig bírtad rágni magad, így tuti, hogy van benned kis kitartás. Egy lendületes tekeréshez se kell több, hidd el. „Fejben dől el”, mint ahogy az is, hogy ezt elolvastad.)

 

Hadd legyek már kicsit irodalmár és megbújva nyelvtanár:

"A célt tudom, még százszor el nem érem.
Mit sem tesz. A cél voltaképp mi is?
A cél, megszűnte a dicső csatának,
A cél halál, az élet küzdelem,
S az ember célja a küzdés maga.”

 

Davez – Budapest, 2012-12-10

2 komment

Pörgetek tovább

2012.12.02. 16:45 davez

Pörgetek tovább

Azt mondják tél van. Vagy ősz. A naptárat vizslatva tán igaz lehet az állítás, bár ahogy kinézek az ablakon, elbizonytalanodom. Kopasz, lombjukat vesztett fák merednek rám, szürkéllik a táj, de valami mégis furcsa. A nap még nem oly komor, még élesebb a színe, és mintha a levegő is vidámabb lenne, mint a kemény tél hideg nappalain. Kitekintve az ablakon a piros kaspóban, sárgán tündöklő mini krizantémnek támasztott hőmérőről próbálom leolvasni az értéket. Szám mosolyra kerekedik, hiszen 10 fok felett vagyunk. Tökéletes. Tökéletes az időjárás egy kis kültéri kikapcsolódáshoz.

Mai ember javarészt ül a 4 fal között és járatja a tekervényeit. Dolgának végeztével fogja magát és hazamegy a 4 fal közé. Csodálatos. Harmónia. Falak mindenütt. Hol fehérre pucolva, hol kékre festve, hol foltosra pamacsolva. Micsoda érzések, falak mindenütt. Megnyugtató, kellemes atmoszféra. A hasonlóság álcája mögé bújva elmenekül az ember a kitágult tér elől, beszűkül a tömörségbe. Legyen ez a döntés.

Csodálatos az idő. Ülök a képernyő előtt bambulva. Testem itt van, gondolataim már távol a város zajától és bűzétől. Az elhatározás megvan, nem volt nehéz meghozni. Könnyű menekülőre fogni és eltávolodni a szögletes, darabos világból. Ki a szabadba, a természetbe. A természetbe, természetellenes, modern kori vívmányok tömkelegét használva. Hát, na. Fogyasztói társadalom, használjuk, ha már van. Fejben összeállítom a kollekciót. Praktikum, könnyedség, lazaság, rétegek, hasznosság. Ezek a szavak motoszkálnak bennem. Bedőltem a szövegeknek, bevásároltam. De, talán néha igazakat szólnak. Az emberi útvesztőt, a pécét lekapcsolva előkotrom a kigondolt darabokat, összeállítást. Egy speciális nadrág. Lélegzik, de csak egy irányba. Elvezeti a nedvességet, de csak az ellenkező irányba. Megfogja a szelet, itt-ott párnázott. Ajh, pont a megfelelő helyeken. Fölé egy kis divat is menjen, még ha szubkultúrálisnak is nevezeik: rövidnadrág - a hosszúra. Én egyszerűen a hasznot látom benne. Színben nem passzol? Huhh, egyedül leszek. Ha többen mennénk is egyedül lennék. Ha mindenki ott lenne, akkor is egyedül lennék és persze mindenkivel. Felül ismét egy céllal tervezett darab. Kifelé a pára, befelé a levegő. És még pár vékony réteg. A jó időnek hála nem kell mackósan öltözni, annál inkább okosan. Keresem a cipőt, közben már az útvonalat tervezem. Merre mehetnék? Talán nem is az útvonal a kérdés, inkább a hangulat. Mire vágyom? Ha ez megvan, az majd adja az irányt. A mai nap nem izmozásról, nem tömegről és nem stresszről szól. A mai nap tempós, pörgetős, hosszú, monoton, nyugalmas, befelé fordulós. Meg is van: városon kívül, vezessen a víz. Az öltözet kész. Kiegészítők, egyéb kellékek előkészítve várnak, mint mindig. Baj nem érhet, ha mégis, a megoldás a hátamon lesz. Paripám leakasztom. Vetek rá egy pillantást, hogy minden rendben van-e, de felesleges. Miért is ne lenne? Megkapja ami jár neki, cserébe hűen szolgál. És én is őt. Kívánja a munkát, szüksége van rá. Nem porfogó, nem kiállítási tárgy. Társ, a maga csendes valójában. Nosza, indulás. Az ajtó halkan huppan mögöttem, ráfordítom a kulcsot. Megcsap a szabadság édes szellője, hamarosan kitisztíthatom a fejem minden pőre gondolattól, elvonulhatok a magam kis világába. Végig kopogok a folyosón, hívom a liftet, beszállok, szépen leereszkedünk. Kint az utcán harapok egy nagyot a friss, ropogós levegőből, majd felpattanok. Csatt-csatt és már pörgetek is. Egyelőre finoman, hidegek a lábaim, hidegek az ízületeim. Vigyázni kell rájuk, hisz kenyeremet is ők hozzák. Egyre közelebb a szabadság mámorító érzéséhez, egyre közelebb a csendhez, a természethez. Egyelőre viszont el kell viselni a város zaját, a csikorgó, dudáló gépcsodákat, az őrjöngő embereket. Sebaj, ahogy odahaza kiléptem az ajtón, a szükséges kapcsolót off állásba billentettem, így csak mozgó, kikerülést igénylő, testem és figyelmem bemelegítésérére tökéletesen alkalmas tereptárgyakként tekintek rájuk. Főjenek a saját levükben. Még mosolyra is fakasztanak. Rohanjanak csak, tapossák el egymást és legyen szép napjuk. Nekem az van!

Csak pörgetek, szlalomozok, tekergek, figyelem a testem, figyelem a gépem. A cipőt szorosan magamra zártam, a pedál erősen fogja a vasat a talpamon, markolom a kormányt. Pörgetek, pörgetek. Hajtom a bringát, hajt a bringa. Pihenés, megállás nincs, a pörgés, hajtás örök. Összefonódtam a bringával, minden egyes rezdülését érzem a végtagjaimban, eggyé váltunk. Figyelem a légzésem, a pulzusom is elindult felfele, de egyelőre inkább visszafogom magam. Még nem hagytam el a bűzt, káoszt, a mocskot. A tüdőm teljes kapacitását kihasználni még ráérek a szmogot elhagyva. Pörgetek tovább. Lassan meglesz a vízpart, de legalább már párhuzamosan futok vele. Egy-egy autó eloson mellettem, itt szerencsére ésszel szaladgálnak. Egyre jobban kikapcsolok, egyre kevésbé foglalkozom a materiális dolgokkal. Egy-egy nagy hangú boyracer még feltűnik, de többnyire csak az utat figyelem, a repedéseket, a gödröket, a kátyúkat. Hajtok tovább. Pár méterrel beljebb a csodálatos Római parton nyáron mekkora tumultos szokott lenni. Sok-sok ember, akik autóval kijönnek, besétálnak 10 métert, bedobnak egy finom sültet, legurítanak valami löttyöt, majd dolguk végeztén hazakocsikáznak. Ejj, de jó is nekik, voltak a Rómain, sétáltak egy hatalmasat, kikapcsolódtak, micsoda szórakozás.

Én pedig pörgetek tovább. Már vagy fél órája elindultam. Egyre jobban érzem magam, csillapodik a város zaja, tisztul a levegő, hamarosan elhagyom a Chu Megyeri hidat. Egyre kevesebb ház, egyre kevesebb ember, egyre nagyobb csend. A következő részen rázós lesz az út, de sebaj, kell egy kis kihívás. Szentendrén a víz melletti táj majd kárpótol ezért a szakaszért. Apránként, de fokozatosan emelem a fordulatot. Tán nem is tudatosan, valahogy adja ezt magától. Szentendre után forgalmasabb szakasz következik, hála Magyarország kerékpáros infrastruktúrájának. A járműveket perifériába zárva, csak a fordulatot, a monoton tekerést, a váz által közvetített apró rezdüléseket, figyelem. Én vagyok és a fordulat. Én vagyok és a pörgetés. Én vagyok és a haladás. A táj, a házak elmosódva húznak el mellettem. Megyek, pörgetek tovább. Elhagyom a festők és művészek városát, átcsorgok Leányfalun, elérem Tahitótfalut. Gyűröm, falom a kilométereket, majd erős jobb kanyar, átlépem a vizet és már majdnem ott is vagyok. Ott, amiért az eddigi távot magam mögött tudhatom. Ott leszek helyben, térben és időben. Tábla után, a településről kilépve megérkeztem. Az idáig tartó úton megszabadultam a felesleges terhektől, átadtam magam az élménynek, a szabadságnak. A testi és lelki szabadságnak. Tekerek a flaszteron, csak a kemény virslik surrogása hallatszik, semmi csörgés, semmi csattogás, semmi, ami kicsit is eltéríthetne. A gép néma teljesen, hisz, nincs, mi zöröghetne. Ez teszi még szebbé, még élvezhetőbbé a túrát. Ismét emelek a fordulaton, tüdőm és szívem is magasabb fokozatra kapcsol. Beállok a magasabb fordulatra, tartom jó darabig. Átszellemülök ismét. Két oldalamon a csupasz táj, néhol egy-egy marha, a fakó fákat enyhén ringatja a szél. Hazaértem! És pörgetek tovább. Kis idő múlva elérem a falut: Kisoroszi. Lassítok, visszaveszek a tempóból. Kicsordogálok a település határáig, ott megpihenek rövid időre. 45 km-rel ezelőtt megvolt az első teljes kör, azóta megvolt még vagy 7000. Pár kalória elégett, van mit pótolni, kell az energia a hazaútra is. Pár percig figyelem a tájat, a légzésem is lelassul. Harapok egy nagyot a friss, ropogós levegőből, majd felpattanok. Csatt-csatt és már pörgetek is. Elindulok visszafelé. Egyelőre figyelem a házakat, a kósza embereket. Örülök és boldog vagyok. Szabad és vidám. Elhagyom a táblát és csak pörgetek tovább..

Szólj hozzá!

-

2012.12.02. 15:23 davez

ommani_jpg_1354458176.jpg_1181x793

Om Mani Padme Hum

Szólj hozzá!

Fagyi

2012.11.27. 21:22 davez

A fagylalt

Csak némán ültem. Ültem, koncentráltam és hegyeztem füleim a felcsendülő hangokra. Nem volt elég hallani, érezni is kellett a hol monoton, hol dallamos muzsika nem hallható rezdüléseit. A zene üzenetet hordoz, jelentéssel bír. Lelkesít, vagy éppenséggel elnyom. Átsegít a holtponton, vagy eltapos és maga alá gyűr. Bámulom a monitort, nem mozdulok. Figyelem a hangsávok szökelléseit. Az ablakokat már rég becsuktam, hisz csend kell. A zenén kívül más nem mászhat fülembe, minden figyelmem erre fókuszálom. A függönyök is elhúzva. Ha nem látom a madárkákat az etetőben, a hangjukat sem hallhatom. Pedig, szép és vidám teremtmények, de most más a feladat. Próbálok figyelni, de figyelmem lankad.

Szedd össze magad! – zendül fel egy hang magamban. Így nem fog menni! Figyelj oda! – szól tovább.

Mély levegő. Uddzsáji légzés. Mindig segít. A kifejezés győzedelmest jelent. Nem véletlenül, hisz segít úrrá lenni fizikai és lelki valónkon. Amikor az ember maga fölé lép, átveszi a tudat az irányítást. Csodálatos. De, ismét elkanyarodtam.

Visszatérek a feladatomhoz: a mix összeállítása. Figyelek, összpontosítok (Bogyó, psszt!!). Jólvan, a felcsendülő zene pont jó lesz, összhangban áll a többi dallammal. Azonos hangzásvilág, azonos üzenet. De csitt legyen. Mi ez? Mi ez a hang?! A zenéből jön? Akkor mégse lesz ez jó.

Először mély morajlást hallok. Mintha zúgna a tenger. De sötét, ördögi hullámok zúgása ez. A zenét lekapcsolom, de még mindig hallom. Merről jöhet? Körbenézek, hallgatom a csendet. Megvan, a konyha felől érkezik a hang. A mély hangok kezdenek egyre szebben csengni fülemben. Szinte hívogatóvá váltak, uralkodó hangok, bekúszik az agytekervényekbe, teljes uralomra törve. Hm.. a konyhában vagyok. Mintha a hűtőből jönne. Mi a frász lehet a hűtőben?! Kinyitom, feltárul a fény, bejárja a sötét konyhát. Ha nem tudnám, hogy hol vagyok, mondanám, hogy a hangoktól és ettől a fénytől elárasztott hangulata szinte idilli. Továbbra sem találom a forrást. Óvatosan kinyitom a mélyhűtőt. Egyre erőteljesebb a hang. Egyre csábítóbb, fülbemászóbb. Irányít teljesen. Átvette a hatalmat felettem, mint Grenouille illatszerei a pórnép felett. Nem tudok nemet mondani, de nem is akarok. Meg sem fordul bennem, hogy nemet kellene mondani. Hisz, csak egy ártatlan doboz fagylaltról van szó. Jajh, de míly finom az a fagylalt. Selymesen lágy, kellemesen hűvös. Hirtelen ismét a tengerparton érzem magam. Lágy szellő lengedez, lábam nyaldossák a ki-kicsapódó fodrok én pedig csak habzsolom a fagylaltot. Mennyei..

Hol vagyok?! Hogy a csudába kerültem ide? Mi a francokat keresek a konyhában?! Nem fogok így végezni a mixemmel! És miért üres a fagyisbödön?!?

Szólj hozzá!