A fagylalt
Csak némán ültem. Ültem, koncentráltam és hegyeztem füleim a felcsendülő hangokra. Nem volt elég hallani, érezni is kellett a hol monoton, hol dallamos muzsika nem hallható rezdüléseit. A zene üzenetet hordoz, jelentéssel bír. Lelkesít, vagy éppenséggel elnyom. Átsegít a holtponton, vagy eltapos és maga alá gyűr. Bámulom a monitort, nem mozdulok. Figyelem a hangsávok szökelléseit. Az ablakokat már rég becsuktam, hisz csend kell. A zenén kívül más nem mászhat fülembe, minden figyelmem erre fókuszálom. A függönyök is elhúzva. Ha nem látom a madárkákat az etetőben, a hangjukat sem hallhatom. Pedig, szép és vidám teremtmények, de most más a feladat. Próbálok figyelni, de figyelmem lankad.
Szedd össze magad! – zendül fel egy hang magamban. Így nem fog menni! Figyelj oda! – szól tovább.
Mély levegő. Uddzsáji légzés. Mindig segít. A kifejezés győzedelmest jelent. Nem véletlenül, hisz segít úrrá lenni fizikai és lelki valónkon. Amikor az ember maga fölé lép, átveszi a tudat az irányítást. Csodálatos. De, ismét elkanyarodtam.
Visszatérek a feladatomhoz: a mix összeállítása. Figyelek, összpontosítok (Bogyó, psszt!!). Jólvan, a felcsendülő zene pont jó lesz, összhangban áll a többi dallammal. Azonos hangzásvilág, azonos üzenet. De csitt legyen. Mi ez? Mi ez a hang?! A zenéből jön? Akkor mégse lesz ez jó.
Először mély morajlást hallok. Mintha zúgna a tenger. De sötét, ördögi hullámok zúgása ez. A zenét lekapcsolom, de még mindig hallom. Merről jöhet? Körbenézek, hallgatom a csendet. Megvan, a konyha felől érkezik a hang. A mély hangok kezdenek egyre szebben csengni fülemben. Szinte hívogatóvá váltak, uralkodó hangok, bekúszik az agytekervényekbe, teljes uralomra törve. Hm.. a konyhában vagyok. Mintha a hűtőből jönne. Mi a frász lehet a hűtőben?! Kinyitom, feltárul a fény, bejárja a sötét konyhát. Ha nem tudnám, hogy hol vagyok, mondanám, hogy a hangoktól és ettől a fénytől elárasztott hangulata szinte idilli. Továbbra sem találom a forrást. Óvatosan kinyitom a mélyhűtőt. Egyre erőteljesebb a hang. Egyre csábítóbb, fülbemászóbb. Irányít teljesen. Átvette a hatalmat felettem, mint Grenouille illatszerei a pórnép felett. Nem tudok nemet mondani, de nem is akarok. Meg sem fordul bennem, hogy nemet kellene mondani. Hisz, csak egy ártatlan doboz fagylaltról van szó. Jajh, de míly finom az a fagylalt. Selymesen lágy, kellemesen hűvös. Hirtelen ismét a tengerparton érzem magam. Lágy szellő lengedez, lábam nyaldossák a ki-kicsapódó fodrok én pedig csak habzsolom a fagylaltot. Mennyei..
Hol vagyok?! Hogy a csudába kerültem ide? Mi a francokat keresek a konyhában?! Nem fogok így végezni a mixemmel! És miért üres a fagyisbödön?!?
